A jó fogyókúra alapjai
A fogyókúrák elemzése előtt kezdjük azzal, hogy miért is hízunk meg?
A válasz egyszerű, ám maga a téma koránt sem.
Elhízás = több energiát viszünk be a szervezetbe, mint amennyire szükségünk van.
Természetesen ez nem jelent feltétlenül drasztikus hízást rövid idő alatt, sőt! Általában azok a kilók, amiket nehezen küzdünk le lassan, szinte észrevétlenül “másznak fel ránk”. Aztán az embereknek két nagy csoportja van: akik s szinte mindentől híznak és véres verejtékkel sem tudják leadni a kilókat, és azok a szerencsések, akik bármit megehetnek, nem híznak meg. Mindegyik csoporttal részletesen fogok foglalkozni.
Az általános szabály azonban mindenki esetében azonos: nem fogyókúrázni kell, meg kell tanulni az egészséges életmód alapjait és ezeket beépítve a mindennapjainkba megpróbálni folyamatosan változtatni életmódunkon. Ezzel párhuzamosan tapasztalni fogjuk, hogy az utált kilók lassan de biztosan szépen fogyatkoznak. Felhívom a figyelmet, hogy nem várhatjuk el testünktől, hogy az 5-10 év alatt felszedett kilókat 2-3 hét alatt leadjuk. Ez lehetséges drasztikus szélsőséges fogyókúrákkal, csak a szervezetünk nem igazán fogja megköszönni a dolgot, sőt! Ezekre is ki fogok térni.
A gyors fogyókúráknak van egy közös veszélye: hosszú távon nem folytathatók, és a szervezet felépítéséből adódóan a sanyargatásra még intenzívebb raktározással válaszol. Megszorítja az energia felhasználást a sanyarú fogyókúra alatt, azután, már két hetes aszkéta életvitel mellett is; (úgymond lecsökken az alapanyagcserénk) ami visszatérve a megszokott napi étkezési ritmusra nem áll vissza, hanem lecsökkent szinten marad. Mindennek eredménye: minden fogyókúrával többet és többet szedünk vissza, mint amennyit leadtunk (yo-yo effektus) Ezért azt javaslom, mindig és minden élethelyzetben vállaljuk fel a testünket, és ne hagyatkozzunk a magazinok gyors fogyást ígérő diétáira. Sokkal többet fogunk fizetni érte, mint amit a sanyarú, pillanatnyi szépség ér.
A másik veszélyük láthatatlan, de sokkal nagyobb problémát okozhat, ha következetesen sokszor alkalmazzuk ezeket a fogyási praktikákat. Szinte minden gyors fogyást ígérő csodarecept szélsőségesen megszorítja az elfogyasztható táplálékok körét és mennyiségét. Ennek az a veszélye, hogy bizonyos energiát adó tápanyagokat, építőanyagokat, mikro és makroelemeket kirekesztünk az étrendünkből és a szervezetünkből is. Ennek rengeteg következménye lehet a csontritkulástól kezdve a hajhulláson át egészen a depresszióra való hajlam megnövekedéséig. Lehet, hogy könnyen követhető a női magazinok által javasolt diéták néhánya, mert pontos útmutatást ad, és gyors fogyást ígért, de ha kicsit figyelünk magunkra és megtervezzük vasárnap délután, hogy jövő héten mit fogunk enni már biztos nem eshetünk abba a hibába, hogy túl sokat fogyasztunk, vagy valami kimarad az étrendünkből. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjük dietetikus segítségét. Ő biztosan tud mintaétrendet adni olyat, ami az ideális testsúlyunk eléréséhez segít hozzá minket. Egy kis gyakorlattal mi magunk is össze tudunk állítani étrendet. Érdemes rá időt szánni, hiszen milyen megelégedéssel fog eltölteni minket az a tudat, hogy kezünkben tartjuk a táplálkozásunkat, és már az étkezésünkkel is teszünk valamit az egészségünk megőrzése érdekében.
Fogyisuli – 11+1 dolog, ami miatt elhízunk
Az alábbiakban 11+1 olyan okot sorolok fel, melyeket kis odafigyeléssel meg lehet szüntetni. Persze nem egyszerre kell kimerni a tengerből a vizet – csak vödrönként. Nem minden rossz szokáson kell egyszerre változtatni. Csak szépen apránként…
1. Genetika
Örököljük az elhízást? Vagy mi is tehetünk a pocakunkról, nem csak a genetika???
Megfigyelhető, hogy azokban a családokban ahol az anya és/vagy apa is elhízott ott a gyerkőcök is esetleg már kicsi korban elhízottak lesznek. Ebben a témában már meglehetősen sok tanulmány születet, ám mégsem tudták egyértelműen kijelenteni, hogy az elhízás vagy az arra való hajlam örökölhető. Annak, hogy mégis látunk duci családokat, annak a magyarázata az lehet, hogy az elhízott embereknek gyakran eredendően alacsonyabb az alapanyagcseréje, (alapjáraton kevesebb energiát éget el, mint más) így ezt örökölve a gyerkőcök is hajlamosabbak lehetnek az elhízásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell tenni az elhízás ellen! Az alapanyagcserét is fel lehet pörgetni.
2. Túl sokszor eszünk
Ha közösségben vagyok, mindig meg szoktam figyelni az emberek táplálkozási szokásait. Nagyon érdekes megfigyeléseket lehet tenni. Van olyan, aki egyszerre keveset eszik, de mintegy pótcselekvésként vagy 8-12 alkalommal nekifog egy nap. ”Csak egy keveset” – felkiáltással. Persze ebből nem nehéz 3000 kalóriát is összeszedni.
Ezért fontos, hogy lehetőleg azonos tempóban teljen a nap: ha rendszer van a napjainkban, és az étkezéseinkben előbb-utóbb be fog állni a szervezet a normál ritmusra, és 5 étkezésnél többet nem fogunk kívánni.
3. Sok kicsi sokra megy – megspórolható kalóriák
Sokszor fel sem tűnik, hiszen megszoktuk: kicsit megszalad az olaj a főzéskor, kicsit zsírosabb, húst kaptunk a hentesnél, kicsit több cukor ment a kávéba/teába, mint vártuk – ja, ma már ittam kávét kétszer, de nem baj… A boltban csak zsírosabb tejföl van, és sajtból is csak zsírosat találtunk. Reggel nem volt időnk enni ezért bekapunk 15 deka péküstit a munkába menet, egy kis s kóla vagy cukros löttyi napközben észrevétlenül több szász kalória is eltűnhet, amit kis odafigyeléssel átgondolt vásárlással megspórolhatnánk.
4. Többet eszünk, mint gondoljuk
Én nem is eszem sokat! Hányan győzködjük magunkat ezzel, ha a kilókról van szó? Az éttermekben akkora adagokat adnak, ami az ajánlott mennyiség 1,5-2,5 –szerese. Ha a megszokott adagjaink bőségesek, nem fog feltűnni, hogy mennyi is az annyi. Érdemes egyszer – kétszer egy személyes adagokat főzni, és akkor kiderül, mennyit is kell enni.
A másik ok, hogy nem mind arany, ami fénylik. Ha elkezdünk diétázni, jól nézzük meg az étrendet. Csak olyanba kezdjünk bele, ami változatos, és kb. 1500 kalóriánál nem több.
5. Életmód – szervezetünk nem követi a „treneket”
Ha heteken, hónapokon, vagy akár éveken át sportoltunk, és megettük a magunk adagját, figyeljünk arra, hogy mikor abbahagyjuk (még akkor is, ha csak hobbyszinten űztük), csökkentsük a táplálék mennyiségét is. Ezt tudatosan kell megtenni, mert a szervezet, legalábbis legtöbbünknél lassan alkalmazkodik, és hiába nem szükséges már, követelni fogja a magáét. Ha azonban ilyenkor vigyázunk, akkor a plusz kilók sem fognak felszaladni.
6. Nem érezzük a jóllakottságot
Sok ember addig eszik, amíg van előtte. (Ennek evolúciós okai vannak, bővebben lsd. a többi posztot). A jóllakottság érzése kb. 20 perc után alakul ki. Ez egyénenként változó. Akiknél ennél hosszabb ideig tart, azoknak azért kell vigyázni, mert 30 perc alatt brutál mennyiségeket meg lehet enni… főleg ha jól kiéhezve ülünk le enni. Aki tudja magáról, hogy ritkán érzi jóllakottnak magát, az tudatosan próbálja meg csökkenteni az adagokat, esetleg gyümölccsel „rásegíteni” a végén. A vércukor előbb – utóbb megteszi a magét, és az agyunknak is le fog esni, hogy nem kell enni, mert már régen tele a pocak.
7. Keveset eszünk
Ha nagyon keveset eszünk napokig, hetekig az a legjobb hízókúra receptje. Nem elég, hogy mennyiségileg, de minőségileg se jutunk hozzá a megfelelő tápanyagokhoz. A szervezet pedig előbb – utóbb „berág” elő fog jönni a farkaséhség, falásroham és társai. Akkor aztán feltesszük az „i”- re a pontot: míg jól megsanyargattuk magunkat éhezéssel, talán pár kiló le is ment, addig szervezetünk átállt takarékos üzemmódra. Amikor már teljesen besokallt és kiadta a riadót, hogy „eszel – vagy kiakasztalak!” akkor pedig a bejövő összes kalóriát szépen elraktározta, és megvédte. Ezt hívják yo-yo effektusnak. Egy dolgot lehet vele elérni: párszor megcsinálja az ember és végül a „levegőtől” is hízni fog.
8. Kevésszer eszünk
Az emésztés, kiválasztás folyamata nagyjából állandó (persze éjjel a pihenő szervezetet emésztéssel terhelni nem túl jó dolog). Azért alakította így a természet, mert az ébren töltött órákban azonos vércukorszintre van szükségünk, ehhez pedig el kell lássuk emésztenivalóval a szervezetet. Ha egyszerre esszük meg a napi adagunkat, akkor sem minőségileg sem mennyiségileg nem teszünk jót vele: vagy közel sem eszünk annyit, mint kellene, lsd 7. pont, vagy betömjük mind a 2000 kalóriát 1 adagban, annak az lesz a következménye, hogy sokkal többet raktároz el a szervezet, mint kellene. Egyrészt a nap többi részében éhezett, másrészt a felesleget azonnal feldolgozni nem tudja. Így barátkozzunk meg a napi 5 étkezéssel, és felejtsük el a kilókat.
9. Akkor is eszünk, amikor nem kellene
Aki vizuális pörgesse végig a következőket: Eszünk a moziban, a buszon menet közben, amikor összejövünk, beülünk valahova – enni, eszünk előadás alatt, munka közben, a kocsiban, néhányan vásárlás közben is a hipermarketben, ha más nem, rágózunk. Van, aki éjjel is fal valamit, ha felébred. Megesszük a gyerek maradékát – és a sajátunkat, nyalakodunk a sütiből, megkóstoljuk az ételt. Eszünk a tv előtt, mikor elmegyünk valakihez megkínálnak valamivel. Helyben is vagyunk megint, jó sok kalória, amire SEMMI SZÜKSÉGÜNK. A moziról és társairól meg csak annyit: ha az evés mellett mást is csinálunk, akkor nem vesszük észre, mit el tudunk pusztítani – tapasztaltam. Nem bírok megenni normál körülmények között 3-4 megpakolt szendvicset vacsorára, de néhányszor filmnézés közben vacsiztunk… Eltüntettem, és még éhes is voltam. Gondolom, mondanom sem kell, hogy gyorsan felhagytam vele. Kb. egy hétig fészkelődtem esténként a tv előtt, mert valami hiányzott, de el is múlt…
10. Lelki okok
Vizsgaidőszak? Vagy koplalsz, vagy eltüntetsz egy vagon ennivalót. Egyik se jó, de engedd meg, hogy az utóbbi csoporthoz szóljak: eszel, ha szomorú vagy, ha öröm ér, eszel, ha stresszes vagy, eszel, ha új pasid van, vagy ha éppen dobtak? Egyik ismerősöm mondta nekem a minap: tudod, most boldog vagyok, és csak úgy szaladnak fel a kilók. Majd kacagott és ment tovább. Ő elfogadta, hogy ilyen, és nem változtatni akart rajta, hanem előhozakodott valami csoda kúrával, ami fogyó volt, de hogy! Mikor megnéztem, kettéállt a fülem. Tápérték kb. 30%-a a szükségesnek… Nem mondtam neki semmit, csak elgondolkoztam: itt is csak a rohanást látom. Nem ülünk le magunkkal beszélgetni.
Az előző bejegyzésekben kifejtettem ez miért fontos, és azt hiszem, nem csak a gyerekeinket kell néha kérdőre vonni, hanem magunkat is – minden tekintetben. Sok szokásunkat, amit elfogadtunk meg tudnánk változtatni, ha kicsit kikérdeznénk magunkat. Persze ez csak akkor járható út, ha józan keretek között alakul ki a bánat-, vagy örömevés.
Ha túlnő rajtunk, és nem tudjuk kontrollálni érdemes valaki mással is beszélni, akiben megbízunk, akiktől tudjuk, hogy olyan tanácsokat kapunk, ami a javunkra válik. Végső esetben ne késlekedjünk szakembert felkeresni.
11. A kor
A kor előrehaladtával lassan, de biztosan csökken a tápanyagigényünk, ám sokan ezt nem veszik figyelembe. 30 éves kor felett 30-50 dekával is nőhet évente a testsúlyunk változatlan életmód mellett, míg, különösen a hölgyek esetében 40 év felett 1 kiló plusszal minimum minden évben számolni kell, ha tudatosan nem figyelünk oda a táplálkozásunkra.
Ez nem tűnik soknak, hiszen egy jó fogyókúrában egy hét alatt leadjuk, de 5 év alatt minimum plusz öt kilót jelent, és akkor nem vettük figyelembe az egyéb súlyosbító körülményeket.
11+1 Evolúció
Az emberi evolúció több tízezer éves. A jóléti társadalmak kialakulása, illetve az életmód olyan mértékű megváltozása, mely jó táptalaja az elhízásnak, a XX. XXI. század hozadéka. Ez a 150 – 200 év, míg az iparosodásnak és a technika nagymértékű fejlődésnek köszönhetően már alig mozgunk, az evolúció szempontjából csak egy töredék másodperc. Gondoljuk csak végig: Emberünk vadászik, gyűjtöget, és lehet, hogy csak egy héten egyszer jut ennivalóhoz. Melyik egyed fog tovább fennmaradni? Aki alkalmazkodik a viszonyokhoz, és amikor van, bőséggel raktároz, vagy aki pazarló módon elégeti a felesleget? Bizony, aki raktároz, vagyis aki napjaikban hízásra hajlamos egyénnek tekinthető. Az ősidőkben ő volt a nyerő ő szaporodott nagyobb eséllyel, tovább örökítve azt a tulajdonságot, melynek révén manapság, mikor dúskálunk az ennivalóban (!!!) pocakot eresztünk. Na de nem kell kőpattintó ősünkig visszavezetni a családfát.
Elég csak pár száz évvel korábbra visszatekinteni: akkoriban is jellemző volt, hogy járványok és éhínség tizedelte a lakosságot. Az maradt hát életben, akinek az éhínség idején volt mit leadni. Egy tény biztos: senki sem volt több évig kövér, és sokkal többet mozogtak az emberek, így az elhízással (már ha volt olyan) járó kockázat kicsi volt. Persze gazdagoknál akkor is a nagy pocak volt a státuszszimbólum, de valószínűleg a szegények között is megbújt az a raktározó gén, mely most a jóléti államokban oly sok mindenkinek okoz gondot. Így fordult hát meg a kocka, és lett egy evolúciós előnyből egykettőre hátrány pár pillanat alatt…
Fogyisuli – A fogyókúra szakaszai
Tény: fogyni bármilyen fogyókúrával lehet, ám a legtöbb, nem kiszámolt, divatdiéta a következőket eredményezi:
- hosszú távon hiánybetegségek lépnek fel
- sápadt, beesett lesz az arcod, hullani fog a hajad, fakó lesz a bőröd, legyengülsz, ingerült leszel, nem tudsz aludni
- mindenféle banális bacit összeszedsz, a végén mindent vagy többet visszahízol
Eredmény: düh, harag, önbizalomhiány, lecsökkent anyagcsere, még több kiló… és nemsoká még egy csodadiéta, amitől ismét belekerülsz az ördögi körbe. Tuti ezt akarod?
Jó tanács: ha csak pár kilótól akarsz megszabadulni 6-7 napnál semmilyen csodadiétát ne csinálj tovább, mert 7 nap után csökken le az alapanyagcsere, és jön a yo-yo, meg a grátisz kilók – kéretlenül.
A jó fogyókúra egyik ismérve az, hogy lemennek a kilók, a másik, hogy nem jönnek vissza! Igen, lehetséges. Egy dietetikust felkeresni kb. annyi idő, fáradtság és pénz, mint megvenni a csodadiétákat tartalmazó magazinokat, és felhajtani a gyakran bonyolultan beszerezhető hozzávalókat. Ő eligazít, recepteket ad, és nagy különbség a magazindiétákkal szemben, hogy tőle tanácsot is kérhetsz, felhívhatod, ha valami nem tiszta, kikérheted a véleményét.
Például átsegíthet a nehéz időszakokon, hiszen tudja min mész keresztül, és mi vár rád…
Általában mindenki átesik a következő szakaszokon:
1. Megmozdul a mérleg nyelve. A személyre szabott étrend, olyan ételeket tartalmaz, amiket szívesen fogyasztasz, de
legalábbis nem olyanokat, amiktől felfordul fel gyomrod, és rá se bírsz nézni. Ha a kiszámolt mennyiségeket fogyasztod, és nem nassolsz mellé, előbb-utóbb megmozdul a mérleg nyelve, és a kilók lemásznak az emberről. Néha ez tényleg mászásnak tűnhet, mert általában heti 0,5-1 max. 1,5 kiló fogyást szoktunk javasolni. Ennél gyorsabb súlycsökkenéssel nem biztos, hogy lépést tud tartani a szervezet.
Jó, ha tudod! Van “sajnos” testünknek egy olyan tulajdonsága, hogy igyekszik megőrizni a testi jellemzőinket. Ezért van az, hogy egy kisebb vágás után visszanő az újlenyomat mintázata, hogy egyáltalán begyógyulnak a sebeink, hogy egy műtét után lábra tudunk állni, mert az izmaink regenerálódnak. Ezért is van az, hogy ha gyorsan adod le a kilókat, a tested törekedni fog arra, hogy helyreállítsa a tükörben látott képet.
Az 1. héten kétféleképpen is elkezdheted a fogyókúrát:
- választasz egy 1000 kalóriás étrendet, ami azt eredményezi, hogy lendületesen elindul a fogyás. Ilyenkor csak átmozgató gyakorlatokat csinálj, mert a nagyon intenzív mozgás és az alacsony kalóriatartalmú étrend miatt felakad az ember szeme – az éhségtől. Arról nem is beszélve, hogy az anyagcseréd se fogja meghálálni, ha ajtóstul rontasz a házba és az ülő életmód után végigugrálsz egy izzasztós aerobic órát.
- a másik lehetőség az ideális testsúlyodra kiszámolt kalóriaszükséglet, melyet 500 Kcal-al csökkentettünk. Ez Kb. 1500 kalória körül van +/- 200 kalória, testmagasságtól és fizikai aktivitástól függően. Ugyanezt az étrendet fogyasztják azok is, akik az első héten az 1000 kalóriásat választották. Persze nekik megvan az a jóleső érzésük, hogy a második héten már többet ehetnek… Az eredmény ugyanaz lesz, maximum az 1500-as csoport nem padlógázzal indul, a kilóolvasztásban, csak tatásan…
2. Stagnálunk. Minden fogyókúrázó rémálma, hogy az a mérleg nyelv, ami olyan szépen megindult lefele az egyszer csak
megáll és egy deka se megy le heteken keresztül. Ez normális állapot bármily elkeserítő is. Ha ilyenkor feladja az ember, akkor inkább el se kezdje… HIDD
EL, ha betartod az étrendet, és ilyenkor intenzívebben ápolod a lelki világodat, akkor zökkenőmentesen túl leszel ezen az időszakon, és a kilók megint gurulni fognak lefele. Ez kicsit olyan, mint a pihenő a lépcsőkön. A testednek idő kell, hogy alkalmazkodjon a változásokhoz. Az anyagcserédnek a leadott kilókhoz kell igazodni, és ez egy kis időbe telik. Ilyenkor érdemes mellőzni a mérlegelést (elázni, kivenni belőle az elemet, és Garfield -osat játszani: messze elkerülni.) Majd két hét múlva állj rá ismét! Arra gondolj ilyenkor, hogy a szervezetednek jót teszel azzal, hogy egészségesebben étkezel, és örülj az eddig leadott kilóknak. Kicsit vehetsz bővebb ruhákat is, ez annak az illúzióját adja, hogy folyamatosan fogysz
3. Fáradtság. Elvileg nem kellene, hogy kialakuljon kifejezett levertség, és fáradtság érzet, de a kilók elvesztésére mindenki másképpen reagál. Érdemes ilyenkor homeopátiával, magnézium, és B6-vitamin pótlásával megtámogatni a nehezebb napokat. Esetleg 2-3 napra az edzőtermet egy túracipőre cserélni, és sétálni. Jó ehet a jóga, a meditáció, és egy kicsit több pihenés. Szerencsére e is átmeneti állapot. Érdemes egy kicsit kívül helyezkedni a szituáción, és nem pörgetni magadat azon, hogy mennyire rosszul érzed magad. Tegyél azért, hogy lekösd a figyelmed: szánj több időt a hobbydra, olvass el olyan könyveket, amikre nem volt eddig időd, de mindig is érdekelt, és tudod, hogy leköt. El fog repülni így az a pár nehezebb nap.
4. Folyamatos fogyás, fittebb szervezet
Ha túlesik az ember a holtpontokon, akkor jön csak az igazi ajándék: nem elég, hogy a kedvenc ruháidba megint beleférsz, és nem töltött hurkának érzed magad bennük, hanem még jól is alszol, könnyedebbnek érzed magad, kipihenten és fitten ébredsz, nem gyötör álmatlanság, és nem vagy nehézkes. A fogyás, a megcélzott testtömeg eléréséig többé- kevésbé folyamatos. Lehetnek még platók (lépcsőpihenők), de mivel ismerjük őket, így hamar túl lehet esni rajtuk.
5. Kiegyensúlyozott táplálkozás, egészséges életmód – plusz kilók nélkül.
A normál testsúly beállása után legalább még fél évig jobban kell figyelned arra, hogy mit eszünk. Ez nem azt jelenti, hogy fél évig kell diétázni! Pl. egy 100 kilós ember, ha 75 kilóra akar lefogyni, akkor a fogyókúrás szakasz kb. 25 hétig tart. Az ezt követő félévben természetesen ez már nem az 500 kalóriával csökkentett, hanem a normál testtömegünkhöz, és fizikai aktivitásunkhoz kiszámolt étrend. Így megint egy lépcsővel feljebb kerültünk. Persze még mindig érdemes a „diétásabb” alapanyagokból válogatni, de megint nyertünk plusz 500 kalóriát.
Fél évvel a kilók leadása után, egy állandó testtömeg mellett, a szervezetünk is elfogadja új testképünket, és nem fog mindenáron arra törekedni, hogy visszaállítsa a régi kilókat oda ahol voltak. Ez a félév már könnyedébb lesz, hiszen nem csak többet ehetünk, de a fogyókúra kezdete óta sok olyan receptet, praktikát, életmódtippet megismerhettünk, melyeket később is biztosan szívesen felhasználunk. Arról nem is beszélve, hogy a fél éves türelmi időszak után hetente, kéthetente végre megehetjük azokat az ételeket is, amiket eddig nem. Legjobb reményeim szerint a napi mozgás is az életed részévé vált ennyi idő alatt, így biztosan nem kell a visszahízástól tartanod.
Nézzük csak meg!
100 kilóról indultunk 75 vagy most, és ezt fél éve tartod 1 év alatt sikerült megvalósítanod, azt, amit hosszú évek alatt hiába akartál –csak még ducibb lettél. Mennyi idő alatt jött fel ez a 25 kiló? 10 esetleg 20 év? És mennyi kellett, hogy megszabadulj tőle? Fél év! Megéri, nem??? Arról nem is beszélve, hogy egészségesebb vagy, és többet mozogsz!
Mit nassolhatunk? Amik ajánlottak:
- magvas müzlik (fontos, hogy sok- sok mag: len, búza, árpa stb. legyen bennük, persze hántolatlanul. Emellett lehetnek benne az élvezeti értéket javító ízesített adalékok: csokidarabkák /csak étcsoki!/, kornflakes, egyéb főzéssel készült ízesített dolgok) Persze ebben is lehet cukor, de ezek nélkül nagyon madáreleség íze lenne, és mivel a müzliknek igen magas a rosttartalma, a benne lévő kevés cukor nem tud olyan gyorsan felszívódni, így a vércukrot sem emeli meg annyira. A müzli azért is jó, mert adhatunk hozzá bármit: olajos magvat, aszalt gyümölcsöt, búzacsírát stb. ezáltal javítjuk a tápértékét. És egyikből sem kell sok… Persze, ha olyan helyen tör ránk a rágcsálhatnék, ahol ezt nem lehet elszemezgetni, akkor más megoldás után kell nézni.
- buláta
- ropi
- köles golyó
- abonett
- korpovit keksz
- vizes jégkrémek, jégkásák (az olcsóbbak ilyenek ezekben nincs tejszín, vagy a drágábbakból a light termékek)
- sport keksz
- pászka
- ha ezek közül egyik sem a tuti, akkor magunk is alkothatunk: süssünk teljes kiőrlésű rágcsálnivalót!
- gyümölcsök
http://dietetika.info/about/